Minden ami középkor

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

I. keresztes hadjárat (10961099)

Előzmények

Politikai és vallási helyzet a Középkorban

A középkori világot az erős vallásos hit jellemezte. Európában a kereszténység volt a fő vallás, míg Dél-nyugat Ázsiában, Észak-Afrikában és az Ibériai-félszigeten az iszlám. Az iszlám vallás egyik követelménye volt a dzsihád, a szent háború, amelyet a hitetlenek ellen kellett vívni. Mohamed próféta halála után utódai, a kalifák, megkezdték az iszlám fegyveres terjesztését előbb Ázsiában, majd Afrikában és végül elfoglalták az Ibériai-félszigetet. Előrenyomulásukat csak Martell Károly frank majordomus tudta megállítani 732-ben a poitiers-i csatában.

A Sziklamecset, amely három vallás szent helyén épült.

A hódító hadjáratok egyik fontos mozzanata volt, amikor 639-ben Omár kalifa serege elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálem elvesztése a keresztények számára nagy veszteség volt, mivel szent helynek tartották, amiért Jézus itt élt, tanított és a kereszthalált is itt szenvedte el. Ugyanakkor viszont a muszlimok és a zsidók számára is szent hely volt. A zsidóknak azért, mert itt állt valaha templomuk, valamint mert a legenda szerint itt akarta feláldozni fiát, Izsákot Ábrahám, az isten parancsára, a muszlimoknak pedig azért, mert a monda szerint innen szállt Mohamed a mennybe. Így Jeruzsálem vita tárgya lett a keresztények és a muszlimok között.

Kezdetben az arabok továbbra is engedélyezték a Szent Sír látogatását a keresztények számára, annál is inkább, mert a keresztényekre és zsidókra tisztelettel tekintettek abban az időben, amiért az ő vallásuk is kinyilatkoztatott vallás és szent könyveik vannak (Biblia). A két vallás követőire az Ahl-al-Kitab ("a könyv népe") kifejezést használták és szabadon gyakorolhatták vallásukat az iszlám kalifátusokon belül is, csupán fejadót (dzsizja) kellett fizetniük cserébe.

Egy idő után azonban a békés állapotok megszűntek. A 996 - 1021 között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidó üldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fa kereszt, míg a zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak a nyugati zarándokok elleni rablótámadások [1].

A 11. század vége fele a szeldzsukok uralmuk alá hajtották a Bagdadi Kalifátus nagyrészét. 1078-ban Jeruzsálemet is elfoglalták. Időközben megtámadták Bizáncot is és 1071-ben a manzikerti csatában katasztrofális vereséget mértek Romanosz Diogenész bizánci császár seregére. Nem sokkal később, az 1081-ben trónra került I. Alexios segítséget kért VII. Gergely pápától a szeldszukok ellen, de a pápa el volt foglalva az invesztitúra jogáért folytatott küzdelemmel, a német-római császárral szemben. Később azonban II. Orbán pápa erre a segítségkérésre hivatkozva hirdette meg a "fegyveres zarándoklatot" Jeruzsálembe.

A clermont-i zsinat

Az első keresztes háború közvetlen előzménye az 1095. évi clermont-i zsinat volt, amely novemberben ülésezett. II. Orbán pápa már nyár végén megérkezett Franciaországba. Útja során beleavatkozott a francia egyház ügyeibe is: augusztus 5-én Valence-ban volt, 11-én Le Puyben. Innen levelet küldött a francia püspököknek, amelyben novemberre Clermont-ba hívta őket. Ezután délnek indult, a szeptembert Provance-ban töltötte: Avignonban, majd Saint Gilles-ben. Október elején ért Lyonba, majd továbbhaladva 25-én Clunyben felszentelte a nagy bazilika főoltárát. Eztán Sovignyben lerótta tiszteletét Szent Maiolus clunyi apát sírjánál, végül a clermont-i püspök kíséretében a zsinat helyszínére érkezett. Útja során valószínűleg már tárgyalt Adhemarral, Le Puy püspökével, illetve Saint Gilles-i Rajmunddal, Toulouse grófjával a későbbi terveiről.

A clermont-i zsinat 1095. november 18-ától 28-ig tartott, körülbelül háromszáz egyházi személy vett részt rajta. Általánosságban véve megismételték a laikus invesztitúra, a szimónia, és a papi házasság elleni dekrétumokat, a konkrét ügyeket tekintve pedig kiközösítették Fülöp királyt házasságtörés, Cambrai püspökét szimónia miatt, valamint megállapították Lyon érsekségének elsőbbségét a sens-i és reimsi egyháztartományokkal szemben. A pápa november 27-én, egy keddi napon nyilvános gyűlést tartott. Egyházi és laikus emberek akkora tömege gyűlt össze (hála a korábbi kihirdetésnek, miszerint nagy horderejű bejelentésről lesz szó), hogy a pápai trónt a város keleti kapujánál a mezőn kellett felállítani, mert nem fértek be a zsinatnak addig helyet adó székesegyházba. A beszéd eredeti szövege ugyan nem maradt fenn, de a hatást jól érzékelteti a fennmaradt öt későbbi beszámoló is. A pápa elbeszélte, hogy a keleti kereszténység segítségét kéri tőlük, segítsenek nekik a szeldzsukok elleni harcban. Majd beszélt Jeruzsálemről, a Szent Városról, amely a hitetlenek kezére került s a keresztény zarándokok nem, vagy csak hatalmas nehézségek árán tudnak eljutni a szent helyekre.

Eztán felszólította a jelenlevőket és minden nyugati keresztényt, hogy vonuljanak keleti testvéreik megsegítésére. Aki vállalkozik az útra, és elesik a harcban, az feloldozást és bűnbocsánatot nyer. „Deus le volt!” – „Isten akarja!” – kiáltozott a tömeg. Valahonnét előkerült egy vörös posztódarab, amelyből nyomban kereszteket hasogattak ki. Miután II. Orbán pápa befejezte beszédét, Le Puy püspöke azonnal fölállt székéből és a pápa elé térdelve kérte, hadd vegyen részt a vállalkozásban. Majd Gergely bíboros rázendített a Confiteorra, a tömeg visszhangozta. Az ima után a pápa ismét szólásra emelkedett, feloldozást adott, és elbocsátotta a jelenlevőket.

Ezután a zsinat határozott arról, hogy aki hadba indul Krisztus zászlaja alatt, az nem csak feloldozást nyer világi bűnei alól, de vagyonáért a helyi püspök felel annak távollétében, és a harcos visszatérte után hiány nélkül vissza kell szolgáltatni neki. Továbbá eldöntötték, hogy az, aki felveszi a keresztet, annak meg kell esküdnie, hogy elmegy Jeruzsálembe, de senki nem indulhat el anélkül, hogy meg nem tanácskozta volna a dolgot a lelkiatyával. Az időseket és betegeket inkább le kell beszélni az expedícióról, a papok és szerzetesek pedig csak püspökük, illetve apátjuk kezéből vehetik fel a keresztet. A gyülekezőt következő év Nagyboldogasszony ünnepére (augusztus 15.) tűzték ki.

A sereg vezérének I. László magyar királyt kérték fel, de ő még abban az évben meghalt, így végül is a sereg élére három francia nemest: Bouillon Gottfriedot, Raymond de Saint-Gillest és Toulouse-i Rajmundot állították.

Szónoklatának hatása messze meghaladta II. Orbán számításait. Ezzel és az első keresztes hadjárattal gyakorlatilag megkezdődött Nyugat-Európa a Közel-Keletre irányuló, közel kétszáz évig tartó fegyveres expanziója, ami éppúgy kihatott a kor társadalmára, mint kulturális fejlődésére.

A zsinatról a zsidók egy gyásznapon, a tisá beávon emlékeznek meg.

Gyülevész seregek

Remete Péter mutatja az utat Jeruzsálem fele.

A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el, tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a francia Nincstelen Walter, valamint Remete Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal megegyeztek, hogy az országon való békés átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól. A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét lemészárolták, a falut kifosztották és lerombolták. A környéken állomásozó magyar katonák emiatt rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de a sereg nagy része már átkelt a határon.

A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.

Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén békésen viselkedtek a lakossággal, azonban amikor Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal elhagyták az országot. Alexios császár velük is úgy bánt el, mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.

Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni. Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették, ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a sereget.

Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap vezetésével a király engedélye nélkül tört be Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött, lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.

Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők Németország területén lemészároltak mintegy 4000 zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a király azonban megtagadta számukra az átvonulást az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.

Az út Jeruzsálemig

Az I. keresztes háború II. Orbán pápa áldásával 1096. augusztus 15-én indult a Szentföld felszabadítására. A pápa francia származása miatt a hadjáratban elsősorban francia, burgund és normann nemesek közül kikerülő keresztes lovagok vettek részt. Bár a harci vállalkozás a lovagi erények, a keresztény ideák és az aszkézis jegyében indult, hamarosan a hűbéri rendszerből szabadulni akaró és vagyonra vágyó közrendűek nagy seregei is csatlakoztak.

A sereg különböző útvonalon keresztül jutott el a Szentföldre. A fősereg a Duna vonalát követve Magyarországon és a Balkán-félszigeten keresztül haladt Konstantinápoly fele. Az összeütközés elkerülése végett Bouillon-i Gottfried személyesen tárgyalt Kálmán magyar királlyal az országon való átvonulás biztosításáról. Kálmán engedélyt adott az átvonulásra, de csak azzal a feltétellel, hogy túszként nála marad Gottfried öccse, Balduin, akiből később jeruzsálemi király lett. Az alkut megkötötték, majd a keresztesek rendbontások nélkül átvonultak az országon. A déli határon Kálmán visszaadta Gottfriednek Balduint, majd sok szerencsét kívánva elbúcsúzott tőle.

Bizáncban már nem találtak ilyen szíves fogadtatásra, de sorra leszámoltak a bizánci rablóbandákkal és a lázongó néppel. Gottfried megostromolta Selymhia városát, Saint-Gilles-i Rajmund Tekirdagot foglalta el, Toulouse-i Rajmund Vardarnál vert szét egy bizánci rablócsapatot. A császár ezután rákényszerítette Gottfriedet és Toulouse-i Rajmundot, hogy ismerjék el fennhatóságát a meghódítandó területekre. Saint-Gilles-i Rajmund erre nem volt hajlandó, csak akkor, ha a császár seregével elkíséri őket Jeruzsálemig — ezt a császár nem ígérte meg.

Bizáncból 1097 májusában folytatták útjukat. A keresztesek görög zsoldosai elfoglalták a Konstantinápolyt leginkább fenyegető Nikaiát, amit átadtak Bizáncnak. A keresztes csapatok ezután legyőzték Kilidzs Arszlán seregét Dorlyneánál. A sereg demoralizáltan vonult tovább dél felé, és ostrom alá vette Antiókhiát. A vár ostroma sokáig tartott. Végül a kereszteseknek sikerült egy kémet bejuttatniuk. Ő kinyitotta a Szent-György kaput, így 1097. június 2-án sikerült megszállni a várat. Alighogy a vár a kezükbe került, megérkezett Kerguba emír seregével, és ostrom alá vette a megrongálódott várat. Az európaiak ijedten kértek segítséget a császártól, aki seregével meg is indult Antiókhia felé, de országa határán letáborozott. Ennek ellenére a keresztesek megvédték a várost, a lelkesedést az is fűtötte, hogy egy látnok megtalálta a városban azt a lándzsát, amellyel állítólag Longinus centurio megszúrta Jézus oldalát.

A város megvédése hírére Alexios császár hazavonult katonáival, amiért a keresztesek megsértődtek, és végleg szakítottak Bizánccal.

Tovább vonulva dél felé ostrom alá vették Arqach városát, amit azonban nem tudtak bevenni. Amíg Arqachot vívták, az európaiak egy része elkezdte kibővíteni az egyik muszlim erődöt. Ez később a Krak des Chevaliers nevet kapta, és a keresztes háborúk egyik jelképe lett.

Arqach sikertelen ostroma után a keresztesek tovább vonultak Jeruzsálem felé, és 1099. június 9-én körülzárták a várost. Az ostrom lassan haladt, mivel a kereszteseknek nem volt elég ostromgépe. Kiegészítésként két genovai hajó hozott ostromtornyokat, és ezekkel 1099. július 15-én bevették a várat. A győztesek tömegesen mészárolták le a város zsidó és muszlim lakosait, majd elzarándokoltak a Szent Sírhoz, és körmenetet tartottak a város elfoglalásának örömére. A Jeruzsálem visszafoglalásával próbálkozó kalifát a keresztesek Aszkalónnál megverték, majd többségük hazatért Európába.

Bouillon Gottfried

A "zarándokok" uralkodót választottak az elfoglalt területek élére. Választásuk Bouillon Gottfriedre esett, aki szerénységből azonban nem fogadta el az uralkodó címét, hanem csak a „Szent Sír Ügyvivőjének” tekintette magát.

Ezzel azonban a keresztesek egysége felbomlott és mire Gottfried 1101-ben meghalt és testvérét, Balduint királlyá koronázták, már több keresztes állam is megalakult a Szentföldön.

Latin Államok a Közel - Keleten

A keresztes államok elhelyezkedése

A keresztesek sikereinek köszönhetően több keresztes állam is megalakult a Közel-Keleten. Az első ilyen állam az Edesszai Grófság volt, amely 1098-ban alakult meg, Balduinnak, Bouillon Gottfried testvérének köszönhetően. Balduin ugyanis segítségére sietett Torosz edesszai nagyúrnak, aki a szomszédos török emírrel hadakozott. Mivel Balduin sikerrel legyőzte Torosz ellenségét, a nagyúr fiává fogadta, és feleségül adta hozzá lányát, egyúttal örökösévé tette Eddesza trónján. Az Edesszai grófság története mindvégig nehéz háborúkat volt kénytelen vívni a törökökkel. A keresztes országok közül elsőként ez az állam bukott meg, 1146-ban.

A Jeruzsálemi Királyság az összes állam közül a legfontosabb volt. A legendás hírű Gottfried egy évnyi uralkodás után meghalt, őt az Edesszát elfoglaló Balduin unokaöccse, az ifjabb Balduin követte: Betlehemben Jeruzsálem királyává koronázták. Meghódította Arzuf, Caesarea (1101), Akko (1104), Bejrút és Szidón (1110) városokat, és egymás után verte vissza az egyiptomi kalifa támadásait is. Utóda, II. Balduin (11181131) is hasonlóképp sikeres volt, velencei segítséggel elfoglalta Türoszt, így közvetlen kapcsolatot létesített a Tripoli Grófsággal, és ezzel az Észak-Szíriában lévő többi keresztény állammal. A hódításokat III. Balduin fejezte be: elfoglalta Askalont, és ezzel végleg kiszorította az egyiptomiakat Szíriából.

A királyság I. Balduin, II. Balduin és Fulko király alatt élte virágkorát. A királyság hosszú hanyatlása Fulko halálával (1143) kezdődött meg.

Az Antiochiai Hercegség 1098-ban jött létre, a város elfoglalása után és egészen 1268-ig fenn is maradt, ekkor azonban a törökök meghódították.

A Tripoliszi Grófság 1102-ben jött létre, végóráit a Krak des Chevaliers és Tripolisz 1289-es elfoglalásakor érte meg.

A Kis-Örmény Királyság 1198-ban jött létre és egészen 1375-ig állt fenn, amíg az oszmán-törökök meg nem szállták.

Mivel azonban normann uraival a bizánci császár már régóta ellenséges viszonyban volt a dél-itáliai birtokai elvesztése miatt, a háborúskodások folyamatosak voltak. A letelepült lovagok hűbéri rendszert vezettek be, a földeket felosztották, majd megkezdték harcaikat egymás, a törökök és Bizánc ellen. Az elfoglalt területen élők többsége görög volt. Közömbösen fogadták az új hódítókat, vallásukat ugyanúgy megtarthatták, mint az arab és török uralom alatt. A tengerparti városokat főképp az olasz kereskedővárosok segítségével foglalták el a keresztesek, ide nagyszámú olasz lakosság is letelepedett.

Ez idő alatt alakultak meg a lovagrendek is. A jeruzsálemi királyok hatalmának alapját a lovagi tanácsok alkották, ezek bocsátották ki a törvényeket is, például a jeruzsálemi királyság nagy törvénykönyvét (Les assis de JérusalemJeruzsálemi Assziszák). Ez tartalmazta a hűbéri rendszer szokásjogon alapuló szabályait, amelyet ekkor Európában még nem gyűjtöttek össze.

A keresztes államok nagy nehézsége volt, hogy messze voltak az európai országoktól, akik így nehezen tudtak utánpótlást küldeni nekik. Ezenkívül pedig Bizánc rossz indulatával is szembe kellett nézniük, így nem csoda, hogy olyan nagy nehézségekbe ütközött ezeknek az államoknak a fenntartása.

II. keresztes hadjárat (11471149)

A II. keresztes háború a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok megsegítésére szerveződött azt követően, hogy híre jött, Núr ad-Dín moszuli emír 1144-ben elfoglalta Edesszát.

Előkészületek

III. Jenő pápa szólította újból fegyverbe a kereszténységet. A pápa követe, Clairvaux-i Szent Bernát, VII. Lajos francia királyt és III. Konrád német-római császárt is megnyerte a tervnek. 1147 tavaszán több mint egymillió keresztes gyülekezett a Felső-Duna völgyében, ahonnan előbb a németek, utánuk a franciák Magyarország határára vonultak. Magyarországon történő átvonulása a keresztes hadaknak nem volt egyszerű, mivel II. Géza és a sereget vezető két uralkodó között ellentétek alakultak ki. A hadjárat folyamán a keresztes hadak már Kis-Ázsiában sorra vereségeket szenvedtek, Konrád serege Dorlynea mellett, Lajos pedig Attilia közelében. I. Mánuel bizánci császár sem volt hajlandó támogatni őket, mert az uralkodók nem voltak hajlandók elismerni Bizánc jogát a meghódított területekre. Végül nagy nehézségek árán hajón érték el Antiochiát.

A szentföldi események

Királyi tanács Akkoban Damaszkusz ostromáról

1148. június 24-én Akkoban (ma Acre, Izrael Állam) került sor a középkor egyik legnagyobb ’’csúcstalálkozójára’’ amelyen III. Konrád és VII. Lajos mellett részt vett I. (Rőtszakállú) Frigyes, II. Henrik osztrák herceg, a Templomosok és a johannita lovagrend nagymesterei, a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodói. Az akkoi tanácskozást követően a sereg az egyébként semleges, de gazdag Damaszkusz ellen indult, ahol az ellátási nehézségek, vízhiány és a sereg vezetői között feszülő ellentétek megpecsételték a keresztes sereg sorsát. A damaszkuszi vereség után még több kisebb csatára került sor. III. Konrád még ebben az évben, VII. Lajos pedig 1149-ben visszatért Európába. A II. keresztes háború eredménytelennek bizonyult.

III. keresztes hadjárat (1189–1192)

Előzmények

A II. keresztes hadjáratot követően a muszlimok nagyobb erővel kezdték támadni a keresztes államokat. Már Nur ad-Din szultán idején sikereket értek el, az igazi muszlim sikerek azonban a feltehetően kurd származású Szaladin (Szaláh ad-Dín) szultán uralkodása idejére esnek. Szaladin hatalomra kerülése után nemsokára megostromolta és elfoglalta Damaszkuszt és még két várost, amely nem volt hajlandó elismerni fennhatóságát. Ezt követően ostroma alá vette Kerak várát, amelynek ura, Châtillon-i Raynald rendszerint fosztogatta az arab karavánokat. A vár ostroma miatt újra kitört a háború a keresztes államok és a Szaladin között. A háborúban egymást követték Szaladin sikerei. Bevette Aleppo várát, amelyet a keresztesek szinte bevehetetlennek tartottak. Innen vonult tovább seregével Jeruzsálem irányába.

A keresztesek a város védelmére erős sereget indítottak Szaladin ellen, amelyben ott volt Guido jeruzsálemi király mellett ott voltak a keresztesek legfőbb vezetői és a templomosok is. A vízhiánytól demoralizált keresztesek azonban a hattini csatában katasztrofális vereséget szenvedtek. A templomos nagymester elesett, Szaladin a fogságba esett főurak nagyrészét lefejeztette, csak a királynak kegyelmezett.

Ezt követően ostrom alá vette Jeruzsálemet, amelyet Ibelini Ballián és Szibilla jeruzsálemi királynő védett, de 1187. október 2-án feladták a várost. A lakosság egyrésze meg tudta pénzzel váltani szabadságát, a többieket eladták rabszolgának.

A hír nagyon gyorsan elérte Európát és II. Vilmos szicíliai normann király a azonnal hajóhadat indított a Szentföldre ezzel megakadályozta, hogy Szaladin elfoglalja Tripolit és Türoszt.

A VIII. Gergely pápa felszólítására a három leghatalmasabb keresztény uralkodó: I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király szállt hadba

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 2
Heti: 13
Havi: 35
Össz.: 8 638

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
Minden ami középkor - © 2008 - 2024 - kozepkor.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »